/Alapító/
Egy új cimborám édesapjának a 60. születésnapjára hívtak: eszembe sem jutott éppen szerelembe esni. De megérkeztem hozzájuk és megtörtént! Szikrázott a nap, lengedezett a szél, ő pedig ott ringatta a csípőjét a társaság középpontjában… varázslatos hetet töltöttünk együtt. Nem tudtam vele betelni, teljesen magával ragadott, engem, az örök agglegényt.
Egy adódó alkalomnak, egy nyári fellángolásnak indult, de ahogy jött a november, majd a többi szutykos hónap, egyre többet gondoltam rá és a gondolatától folyton visszatértek a lepkék a gyomromba – tudtam, hogy viszont akarom magamnak!
Megkerestem és rá is találtam: az ezt követő időszakban annyi élményt, őszinte, zsigeri érzelmet adott és olyan emberi kapcsolatokhoz segített, amiket soha többé nem akarok elengedni. Mára az enyém lett és azt kívánom, hogy minél több embernek büszkélkedhessek vele, és megmutathassam, hiszen nem érte, hanem általa lett jobbá az életem.
Azóta eltelt 15 év, sok dolgon mentem keresztül, de ő mindig ott volt nekem és mindig feledtetni tudta az akadályokat, amit az élet gördített elém.
Köszönöm neked VITORLÁZÁS, hogy szebbé teszed az életem!
www.hajotakarsz.hu